MAGYAR BASEBALLTÖRTÉNELMI SIKER!

Mi történt Belgiumban?

Szerdán két mérkőzés várt a csapatra. Lengyelek ellen kezdtük a napot, felkészülten, jó hangulatba. Az első támadásunk nagyon jól sikerült, kilenc pont kerülhetett fel a táblára, és felszabadult játék következhetett.
Végig uraltuk a játékot, ellenfelünk nem talált szérumot a Magyar támadások ellen, egészen húsz pontig meg sem állt a csapat.
A mérkőzésen mindvégig remekül ütő Kiss-Tóth Attila walk-off base hittel feltette a pontot az i-re. Végeredmény: 20-0

Második mérkőzésünk a csehek ellen remekül indult. 3-0 vezetés , a csehek küszködnek a Horváth ikrek remekelnek. Barnabás adogat, féken tartja a baseball nagyhatalmat, Áron ütésbe remekel.
A negyedik inningre sikerül kiegyenlíteni ellenfelünknek és még némi előnyt is szereznek. Picit elfáradunk, ez már a második mérkőzés. A csehek gázt adnak és egy kilenc pontos rohammal lezárják a mérkőzést.
Összeségében remek napot zártunk, a kötelezőt könnyedén hoztuk és egyre többet szólunk bele a „nagyok” játékába.

Nem kell mondanom, hogy a szomszédos Ausztria ellen ki-ki meccs következett a pénteki napon. Tét az 5.-6. helyezés megszerzése. Aminek különösen nagy súlya van egy Európa-bajnokságon.
Morua vezetőedző elmondása szerint „ mérlegelni kellett: tartalékoljuk a dobókat a francia meccsre, vagy ne tekintsünk előre ennyire és maximálisan csak Ausztria legyőzése legyen a fókusz” .
A stáb 19-re lapot húzott, Atwood Zalán és Morua Márkó pihentetéséről döntöttek, és bíztak a csapat dobó és támadó játékában. Jól döntöttek!
Illés Brúnó majdnem 4 teljes inning-ig tartotta az ellenfelet, őt Morua Márkó váltotta, aki 30 dobásig mehetett el „büntetlenül”. Ez a harminc dobás 8 out-ra elég is volt, ami nem piskóta!
Egy out-ra Kiss-Tóth Attila érkezett, aki egy dobással hozta a menetet.
Ütésben Felföldi Zalán és Kiss-Tóth Attila jutott el két biztos ütésig.
Végeredmény: 4-11 „Csapat szinten vagyunk erősek! Mindig jön egy-egy játékos aki meghúzza a gárdát és a többiek fel tudnak ülni erre a szekérre” ebben látja Morua edző a sikert.

A franciák ellen minden játékos korlátozás nélkül bevethető volt, bíztunk benne, hogy vissza tudunk vágni a csoportmérkőzésért. Így is történt, 10-2-re vertük a franciákat és ezzel az eredménnyel U12-es csapatunk Európa 5. legjobbja !!!

Morua Roberto:
Nincs szó, ami leírhatná, mit érzünk most! Nagyon büszkék vagyunk az U12-es magyar válogatottra, akik az Európa-bajnokság 5. helyén végeztek ⚾️

Hivatalos oldal: U12 European Championship

« Vissza az előző oldalra